Eredményesen szerepelt a magyar válogatott a Japánban megrendezett Sumo Világbajnokságon

Magyar éremszerzés a szumó-világbajnokságon! Az Oszakában megrendezett vb-n Kerstner Róbert az open kategóriában felállhatott a dobogóra, miután bronzérmes lett. A junioroknál is volt egy magyar bronz: ott Szilágyi Erik a 80 kilósok között lett harmadik. Az érmeken túl vb-pontszerzőként zárt Pap Arnold, aki nehézsúlyban ötödik lett. A magyar szumósok így folytatták remek sorozatukat, hiszen ha az elmúlt három évben megrendezett világ- és Európa-bajnokságokat nézzük, akkor mindig volt magyar éremszerzés a világversenyeken.

„Elégedett vagyok az eredményekkel, annál is inkább, mert ez a vb egyben értékes pontokat hozott számunkra a Világjátékok kvalifikációban. Egy sikeres hazai rendezésű utánpótlás Eb után a sportág őshazájában egy tájfunnal is meg kellett küzdeni, de a magyar szumósok helyt álltak.” – értékelt a vb után Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke.

A Hagibisz tájfun miatt a junior versenyeket a felnőttekkel egyszerre rendezték meg Oszakában, ahol az orosz ukrán hegemóniának vége szakadt. Az egyes súlycsoportokban ugyanis több japán és mongol siker született.

forrás: www.nvesz.hu

FELHÍVÁS ÖNKÉNTES MUNKÁRA A SUMO UTÁNPÓTLÁS EURÓPA-BAJNOKSÁGRA

RÉSZESE LEHETESZ EGY EURÓPA-BAJNOKSÁG SZERVEZŐ CSAPATÁNAK, MIKÖZBEN GYŰJTHETED A KÖTELEZŐ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ÓRÁIT!

2019. szeptember 26-29. között Szigetszentmiklós ad otthont a Sumo Utánpótlás Európa-bajnokságnak. Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)

Magyar Sumo Szakszövetség gőzerővel dolgozik az év legrangosabb hazai sumo eseményével kapcsolatos szervezési feladatokon, de a sikerhez elengedhetetlen az önkéntesek munkája, mely nagy mértékben járul hozzá a sikerhez!

Segítségetekre több területen is számítunk, így

– csapatok reptéri fogadás (angol és/vagy orosz nyelvtudással rendelkezők jelentkezését várjuk)
– tájékoztatás versenyhelyszínen (angol és/ vagy orosz nyelvtudással rendelkezők jelentkezését várjuk)
– verseny lebonyolításával kapcsolatos feladatok
– biztonsági szolgálat
– kommentátorok (online közvetítéshez)
– versenyzők bekísérése dohyora
szeptember 26. csütörtökön csarnok berendezésében való közreműködsé (küzdőtér kialakítása, színpad építés)
– egyéb területek

Önkéntesek részére pólót adunk és a munkavégzés idejére étkezést biztosítunk!

Ha Te is szeretnél részese lenni szervezők lelkes csapatának, küldd el jelentkezésedet az info@sumo.hu címre.

Kérlek feltétlenül tüntesd fel:

  • neved
  • életkorod (születési dátum)
  • elérhetőséged (telefonszám, e-mail cím)
  • melyik napokon érsz rá (szeptember 26, 27, 28, 29)
  • nyelvtudás (milyen nyelv, milyen szint) ANGOL ÉS OROSZ NYELVTUDÁS ELŐNY!

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 22. vasárnap

Szumó Európa-bajnokság – Három bronzéremmel bővült az éremkollekció

Újabb érmeket szereztek a magyar szumósok az Európa-bajnokságon. Az U21-es sikerek után U23-ban Szilágyi Erik és Molnár Tamás, valamint a férfi csapat is dobogóra állt Tallinban.

Szilágyi a 92 kilogrammosok között, Molnár pedig a 100 kilós mezőnyben szerzett bronzérmet. Ezt követően a Molnár Tamás, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik alkotta férfi válogatott a harmadik helyen zárt.

A magyar küldöttség – az összes korosztályt tekintve – eddig egy ezüstöt és öt bronzérmet gyűjtött az észtországi szumó Európa-bajnokságon.

(sportbanyaszat.reblog.hu)

Megkezdődött a szumó Eb

Érmekkel kezdték a magyar szumósok az Európa-bajnokságot. A Tallinban zajló kontinensbajnokságon az U21-es korosztályban egy ezüstéremmel és két bronzzal nyitottak a magyarok.

Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás és Tamás Patrik

Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás és Tamás Patrik

Molnár Tamás a 100 kilogrammosok között második lett, míg Berta Mike harmadikként zárt a 70 kilogrammos kategóriában. A férfi csapat is dobogóra állt: a Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás és Tamás Patrik alkotta kvartett bronzérmet szerzett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta ezen az Eb-n már érződik a 2021-es Világjátékok előszele. „Mindegyik nemzet erős válogatottal érkezett Észtországba, hiszen mindenhol már a 2021-es játékokat szem előtt tartva készülnek fel az egyes világversenyekre.” – mondta a sportvezető.

További pontszerző helyezések az U21-es korosztályból:

60 kg – Rekedt-Nagy Réka 5. helyezés

85 kg – Végh Richárd 5.

70 kg – Buzás Patrik 5.

(sportagvalaszto.hu)

Kerstner Róbert szumósként a Világjátékokra készül

Több százan vettek részt március 31-én, vasárnap Dorogon, a városi sportcsarnokban a szumózók országos korosztályos bajnokságának küzdelemsorozatán. A felnőtt férfik között fel kellett figyelni aVeresi Küzdősport SE színeiben indult Kerstner Róbertre, aki a +115 kilósok kategóriájában megismételte tavalyi bajnoki sikerét. A jochapress.hu hosszan beszélgetett a duplázó bajnokkal.

“Kerstner Róbert szumósként a Világjátékokra készül” bővebben

2019. március 31. Dorog – Gyermek,- Felnőtt Sumo Országos Bajnokság, U14, U16, U18, U21 válogatóverseny, U12 felkészülési verseny

Gyermek,- Felnőtt Sumo Országos Bajnokság, U14, U16, U18, U21 válogatóverseny,
U12 felkészülési verseny
Versenykiírás

Verseny célja: Gyermek és felnőtt korosztálynak magyar bajnokság a többi korosztályban válogató a korosztályos világversenyekre, felkészülési verseny, valamint a sumo sport népszerűsítése.
Verseny rendezője: Dorogi Nehézatlétikai Club Sumo Szakosztálya, valamint a Magyar Sumo Szakszövetség
Verseny ideje és helye: 2019. március 31. (vasárnap), Városi Sportcsarnok, 2510 Dorog, Iskola út 1
Mérlegelés: 08:00 – 09:00 – ig Verseny kezdete: 10:00 óra
Nevezés: név szerint, születési év, sportegyesület, súly, kategória megjelölésével előzetesen írásban, a mellékelt nevezési lapon. A nevezéseket email-en juttassátok el az mtar@digikabel.hu email címre.
Nevezési határidő: 2019. március 27.

 A teljes versenykiírása ezen a linken letölthető!
A nevezéshez szükséges nevezési lap
ezen a linken letölthető!

2019. február 24. Haraszti Kupa

Haraszti Kupa
Versenykiírás

Verseny célja: U12 és U16 korosztálynak magyar bajnokság a többi korcsoportba válogató a korosztályos világversenyekre valamint a sumo sport népszerűsítése.
Verseny rendezője: Dunaharaszti MTK Birkózó Szakosztály és a Magyar Sumo Szakszövetség
Verseny ideje és helye: 2019. Február. 24  (vasárnap), 2330 Dunaharaszti Eötvös u 52.  Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Tornacsarnoka
Mérlegelés: 08:00 – 09:00 – ig   Verseny kezdete: 10:00 óra
Nevezés: név szerint, születési év, sportegyesület, súly, kategória megjelölésével előzetesen írásban, a mellékelt nevezési lapon. A nevezéseket email-en juttassátok az mtar@vivamail.hu és a lenkopetra@gmail.com email címre.
Nevezési határidő: 2019. február 19.

A teljes versenykiírása ezen a linken letölthető!
A nevezéshez szükséges nevezési lap ezen a linken letölthető!