Ezüstérmes Dobor Dezső

 

Az AIPS 76. kongresszusán újra választották Dobor Dezsőt, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnökét
A napokban a Magyar Sportújságíró Szövetség életében jelentős eseményre került sor, mely büszkévé tesz minket és ebből az alkalomból szeretnénk erről tájékoztatást adni.
A jövő évi téli olimpia színhelyén, Szocsiban zajlott a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 76. kongresszusa. A 104 ország képviseletében szavazó küldöttek a szavazás során négy évre az elnökség tagjaként újraválasztották Dobor Dezsőt, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökét.
Ez különösen értékesnek mondható, hiszen a korábbi elnökséget szinte teljesen lecserélték, csak hárman tudták megőrizni a helyüket. A 21 kandidáló versenyében Dobor úr a második helyen ért célba, úgy hogy az európai jelöltek közül messze a legtöbb szavazatot kapta. MOB tagunk pozíciója megerősítésével az AIPS korábbi legendás magyar tisztségviselőinek, többek között Gyulai István és Boskovics Jenő nyomdokaiba lépett.Kérem osztozzanak örömünkben, mert ez a magyar siker közös, az Önök támogatása nélkül nem születhetett volna meg ez a jelentős nemzetközi elismerés, mely egyben a magyar sport eredményeinek elismerése is.

Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Elnökség, ahogy eddig, úgy a jövőben is szoros együttműködésre törekszünk Önökkel és a továbbiakban is mint partnerükre számíthatnak a nemzetközileg is elismert Magyar Sportújságíró Szövetségre.

 

bordezso

A Magyar Sportújságíró Szövetség által évről évre hagyományosan felajánlott, Az Év sajtóközpontja díj átadására került sor Szocsiban az AIPS kongresszuson. A jelöltek közül magasan kiemelkedett a londoni olimpia, és ennek megfelelően a szervező bizottság képviseletében Jane Pearce, az olimpia sajtófőnöke vehette át a díszes trófeát Pajor-Gyulai Lászlótól, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökétől és Dobor Dezsőtől, az AIPS elnökségének magyar tagjától. (Forrás: MSUSZ)