2026. augusztus 1-2.
Fiatal, de rutinos csapattal utazik a magyar válogatott a szumó Európa-bajnokságra

Kialakult a magyar válogatott kerete a skóciai Stirlingben megrendezendő felnőtt szumó Európa-bajnokságra. A Magyar Sumo Szakszövetség elnökségének döntése értelmében 16 versenyző képviselheti hazánkat a kontinensviadalon, a teljes magyar küldöttség pedig 22 főből áll majd.
A keret összeállítását három válogatóverseny előzte meg, amelyek közül az egyik nemzetközi megmérettetés volt. A versenyzők jelenleg összevont válogatott edzéseken és klubjaikban készülnek a június 26. és 28. közötti Európa-bajnokságra.
„Egy viszonylag fiatal csapatról beszélünk, kevés a 25 év feletti versenyzőnk, ugyanakkor szinte mindenki bizonyított már korosztályos Európa- és világbajnokságokon. Bízom benne, hogy most is sikeres szereplés vár ránk, és szép eredményekkel térhetünk haza” – mondta Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
A stirlingi Európa-bajnokság a magyar szumó egyik legfontosabb idei nemzetközi megmérettetése lesz, amely egyben fontos állomást jelent a fiatal generáció további fejlődésében is.
A magyar keret:
Márai Csenge (Sziget Sport Club) – 55 kg
Kaszás Elza (Érdi Spartacus SC) – 60 kg
Tóth Réka (NIKÉ) – 65 kg
Baljer Kitti (Érdi Spartacus SC) – 65 kg
Kaszás Lilla (Érdi Spartacus SC) – 73 kg
Varga Lili (Tököli Birkózó Club) – 73 kg
Kocsis Ferenc (NIKÉ) – 70 kg
Juhász István (NIKÉ) – 77 kg
Zsivnovszki Péter Zsombor (Sziget Sport Club) – 85 kg
Buzás Patrik (Érdi Spartacus SC) – 85 kg
Nagy Péter (Érdi Spartacus SC) – 92 kg
Márai Kende (Sziget Sport Club) – 92 kg
Délceg József (Érdi Spartacus SC) – 100 kg
Szilágyi Erik Márk (Dunaharaszti MTK) – 100 kg
Gyuricza Marcell (Tököli Birkózó Club) – 115 kg
Gyenes Bence (Érdi Spartacus SC) – 115 kg
Taiko koncert Veszprémban
Helyszín: Pannon Egyetem Aula
Időpont: 2026. szeptember 19. (szombat) 18:00

Sumo Világbajnokság 2026
2026. október 17-18. Baku/Azerbaijan
EFS frissített 2026. évi versenynaptára
2026. május 18-án, hétfőn tartja évi rendes közgyűlését a Magyar Sumo Szakszövetség
Sziget Kupa – 2026. április 26.
Sumo Európa Kupa – Batumi/Georgia
2026. április 25.
Felnőtt Sumo Európa-bajnokság
2026. június 26-28. Stirling (Skócia)

