TILTOTT EGYÜTTMŰKÖDÉS

Magyar Antidopping Csoport Hírlevél 2015/05, 2015-09-09

TILTOTT EGYÜTTMŰKÖDÉS

A 2015. január 1. napján hatályba lépett Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat, és az annak megfelelően módosított magyar jogszabály doppingvétséggé minősítette a sportolók és bizonyos sportszakemberek sportszakmai együttműködését. Ezen új szabályok alapján doppingvétséget követ el a sportoló, amennyiben eltiltás hatálya alatt álló, vagy olyan sportszakemberrel valósít meg sportszakmai együttműködést, akit – olyan magatartás miatt, amely doppingvétségnek minősül – büntetőeljárás vagy fegyelmi eljárás eredményeként elítéltek vagy foglalkozásának gyakorlásától eltiltottak.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a napokban tette közzé azon sportszakemberek listáját, akik a fenti feltételeknek megfelelnek, azaz magatartásukkal deklaráltan megsértették a Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat valamely rendelkezését.

Az aktuális lista az alábbi linkre kattintva érhető el:

http://wada-mailing-list.s3.amazonaws.com/WADA_Prohibited_Association_List_EN_31Aug2015.pdf

A HUNADO ezúton kívánja felhívni valamennyi sportoló figyelmét arra, hogy a fenti listán (amely a WADA honlapján, azaz a www.wada.ama.org oldalon folyamatosan aktualizálásra kerül) feltüntetett személyekkel történő sportszakmai együttműködés szigorúan tilos.

Ezen szabály megszegése doppingvétség megállapítását, és az érintett sportoló eltiltását vonhatja maga után.

Sumo Világbajnokság eredmények 2015 Osaka

Ismét szép sikert ért el SÁRKÁNY VIVIEN a Kőbánya SC sportolója (edzője Péteri András)

a 11. Felnőtt Női Sumo VB-n, ahol open kategóriában 3. helyést ért el!

A Magyar Sumo Csapat összesen, a 3. helyezés mellet, öt 5. helyezést és egy 7. helyezést hozott haza

a Japánban Osakában rendezett Sumo Világbajnokságról.

Magyarország 9. lett az összesített éremtáblázatban, a Világbajnolságon 51 ország vett részt.

Az 5. Junior Női Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 13. Junior FFI Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 11. Felnőtt Női Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 20. Felnőtt FFI Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

IMG 1308 kicsi

Családom a szponzorom pályázat

A tavaly nagy sikert aratott „A családom a szponzorom” az idén fotópályázat formájában folytatódik

tovább és hívja fel a családi háttértámogatásra a figyelmet. A10-18 év közötti ifjú sportolóknak kiírt

pályázat kiváló alkalom arra, hogy a gyerekek nyilvános köszönetet mondjanak szüleiknek, családjaiknak

azért a sok áldozatos háttérmunkáért, amivel sport-karrierjüket támogatták, támogatják.

A pályázatok benyújtási határideje: 2015. szeptember 7.

Az eredményhirdetésre a 2015. szeptember 18-19-i, XVII. Budapesti Nagy Sportágválasztón kerül sor.

A pályázati felhívás rövid anyaga alább, a teljes felhívás a következő linken érhető el:

http://www.sportagvalaszto.hu/index.php?m=14326&id=12283

illetve a hír a facebook oldalon keresztül is megosztható:

https://www.facebook.com/sportagvalaszto/photos/a.139587836102115.25567.139577369436495/945588238835400/?type=1&theater

Tájékoztató a felvételi többletpontszámokról

Tisztelt Tagegyesületek!

A Felvi.hu oldalra mutató linken tájékozóthatnak a felvételi többletpontokkal

kapcsolatos információkról és sportági felsorolásról.

http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2015K/2_eljarasrol/24_pontszamitasi_modszerek/245_kepz_teruletek_tobbletpontjai?itemNo=4

Kérjük tájékoztassák a felvételi előtt álló sportoló diákokat.

Köszönjük,

Magyar Sumo Szakszövetség

Szavazás

NOS-logo-új

NOS Bajnoka szavazás sportolóinkra és sportvezetőinkre itt.

NOS Bajnokai: A félidőig 43 ezer 260 szavazat érkezett

A Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Sportújságírók Szövetségével közösen egyeztetett szabályzat szerint, október 31-én lezárult a jelöltállítás a NOS (nem olimpiai sportolók) Bajnokai projektben. Így teljessé vált a szavazható sportolók köre, akikre december 07.-ig adhatják voksaikat. Idén először az olimpián kívüli sportágak esetében is megválasztják az év legjobbjait, szavazni a sportolanemzet.hu oldalon lehet. Eddig több mint 40 ezer szavazat érkezett, és még csak a félidőnél tartunk.

Fontos szem előtt tartani, hogy itt a teljes sporttársadalom voksolhat a jelöltekre, ez alapján kerülnek ki a kategória győztesek és az egyes helyezettek. Ugyancsak idén először vehetik át a kategória győztesek az év legjobbjának járó díjakat a december 18-i Sportcsillagok Gálaestjén.

A sportolanemzet.hu adatai szerint eddig, 43 ezer 260 szavazat érkezett az egyes jelöltekre. A regisztrációk száma már meghaladja a 7 ezret, de még csak kb. a fele szavazott, tehát a naponta érkező több mint 100 regisztráló mellé még több ezren tartogatják szavazataikat! Az oldalon csak az adhatja le a voksát, aki regisztrál.

Nagyon fontos az egyes szövetségeknek és a jelöltekhez kapcsolódó egyesületeknek szem előtt tartani, hogy minden voksért ők is sokat tehetnek, kvázi kampányolniuk kell a saját sportolóik mellett, illetve a versenyzők sem várhatják passzívan a végkifejletet.

A gyakorlat azt mutatja, hogy aki több energiát fektetett a kampányba, több ponttal rendelkezik.

További részletek a www.sportolanemzet.hu oldalon.

Sumo VB 2014, Kaohsiung

Szívből gratulálunk SÁRKÁNY VIVIENNEK és

edzőjének, Péteri Andrásnak a 4. Junior VB-n elért 3. helyezésért!

Makai Erikának sajnos nem sikerült, de eddigi eredményei miatt egyhangúlag beválasztották

az IFS versenyzői bizottságába.

Vas Zoltán első versenyén nagyon szépen helytállt, sajnos a sorsoláson a legnehezebb ellenfelet kapta.

A 4. Junior Női Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 12. Junior Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 10. Női Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

A 19. Sumo VB eredményei itt elérhetőek.

Vivenn dobogón web

Vivien 3. helyezése web

Pályázati felhívás

Most végre a szülők kerülhetnek fel a dobogó legfelső fokára!

„A családom a szponzorom!” címmel a Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az ÚJ Európa Alapítvány közös esszépályázatot hirdet 10-18 éves fiatalok számára.

A pályázat lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok bemutassák, milyen segítséget kaptak, kapnak szüleiktől, családjuktól eddigi eredményeik eléréséhez a sport vagy a művészet területén.

A fotóra kattintva elérhető a pályázati fehívás.

A csaladom a szponzorom fekvo kics