Hajrá Patrik! Hajrá Arnold!

Magyar Sumo Szakszövetség / Hungarian Sumo Federation
HIVATALOS WEBOLDAL / OFFICIAL WEBPAGE
Hajrá Patrik! Hajrá Arnold!
Edzője, Péteri András és a Magyar Sumo Szakszövetség főtitkára köszöntötte az újdonsült világbajnokot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren!
Gratulálunk Enikő!
Elekes Enikő megszerezte Magyarország első női világbajnoki címét a Tokióban rendezett szumó-világbajnokságon.
A Magyar Sumo Szakszövetség tájékoztatása szerint a KSC 19 éves sportolója vasárnap a női 65 kilósok elődöntőjében lengyel riválisát könnyedén felülmúlva jutott be a fináléba, melyben kisebb meglepetésre tajvani szumóssal kellett megküzdenie az aranyéremért. Elekes folytatta idei remek sorozatát és az U20-as birkózó Európa-bajnoki, illetve vb-cím mellé szumó arannyal bővítette az éremkollekcióját.
„Eddig is bizonyított már többször szumóban, de azzal, hogy a sportág őshazájában megszerezte Magyarország első női világbajnoki aranyát, beírta a nevét a szumó sporttörténetébe” – mondta Ancsin László a hazai szövetség elnöke.
Elekes korábban az MTI-nek elmondta, hogy a szumót kiegészítő sportágként űzi, és nem voltak nagy elvárásai a vb-vel kapcsolatban. „Örülök, hogy a birkózó fogástáram elégnek bizonyult a 65 kilósok mezőnyében” – mondta az U17-es és az U20-as korosztály vb- és Eb-győztes birkózója a verseny után a Jochapressnek, amely arról számolt be, hogy a KSC fiatal sportolója a továbbiakban is indulna szumóversenyeken, ha azok nem ütköznek a birkózók versenynaptárával.
A férfiaknál a 85 kilós Buzás Patrik, míg női 73 kilogrammban Baljer Roxána az ötödik helyen végzett. Szombaton a junioroknál a férfi 100 kilogrammos kategóriában Gyuricza Marcell bronzérmes lett.
A program zárásaként a Molnár Tamás, Végh Artúr, Pap Arnold, Berregi Balázs összeállítású férfi csapat legyőzte a briteket, majd vereséget szenvedett a mongoloktól. A vigaszágon a finneket és a lengyeleket múlta felül, a bronzmérkőzésen pedig 2-1-re kikapott a georgiai válogatottól, így ötödikként zárta a világbajnokságot a japán fővárosban.
A magyar szumósok közül korábban Buzás Patrik és Pap Arnold is kvalifikálta magát az október 20. és 30. között Rijádban sorra kerülő Küzdősportok Világjátékára, ahol súlycsoportonként a 16 versenyző küzdhet az aranyéremért.
Forrás: https://m4sport.hu/tovabbi-sportok/cikk/2023/10/08/sporttortenelem-elekes-eniko-megszerezte-magyarorszag-elso-noi-vilagbajnoki-cimet-szumoban/?fbclid=IwAR2WWBS-OjbEzakb8MEYrHFakAuWYitZ4UuI9yUN_S5UH95IBQJVj9Raoz8
A Tokióban a napokban lezajlott 24. Szumo Világbajnokság első magyar érmét Gyuricza Marcell szerezte. A Tökölön élő junior vb-bronzérmes október 11-én, szerdán (ma) ünnepli 18. születésnapját. A gratulációt követően eddigi sportkapcsolatairól kezdtük beszélgetésünket.
– Nyolc éves koromban volt az iskolában egy birkózó bemutató ami rögtön magával ragadott. 2014-től birkózom a Tököli Birkózó SE-ben, s mivel Iváncsics Géza bácsi megszerettette velem a sportágat, így meg is maradtam birkózónak. Mellette elkezdtem szumózni is, 2019-ben már az U14-es Eb-n aranyérmes lettem. A legnagyobb riválisom a szigetszentmiklósi Zsivnovszky Peti volt, akitől előzőleg mindig kikaptam, a döntőben először sikerült nyernem ellene.
– Ettől a sikertől függetlenül a birkózás mindmáig elsőbbséget élvez?
– A birkózás sokkal nehezebb sportág, ott a sikerekért is jobban meg kell szenvedni, ott nincsenek olyan villámgyorsan véget érő küzdelmek, mint a szumoban és mégis nagyobb a vonzereje, mert olimpiai sportág. Ott szabadfogásban versenyzek, a 97 kilósok mezőnyében. Tavaly volt az eddigi legsikeresebb szezonom, hiszen három országos bajnoki cím mellett, Európa-bajnoki, és világbajnoki 5. helyezett lettem birkózásban, és megnyertem az U23-as Európa-bajnokságot szumoban. Súlyomnál fogva Tökölön nincs edzőpartnerem, ezért évek óta a Budapest XVI. kerületében működő Kertváros SE és a KIMBA edzéseit látogatom, a mellett, hogy megmaradtam a Tököli Birkózó SE versenyzőjének. Egyébként a szabadfogás áll közelebb hozzám, azt a stílust a szumóban is tudom kamatoztatni. Birkózásban idén már vége az egyéni versenyeknek, a csapatbajnokságokra novemberben kerül sor, ahol vendégjátékosként fogok szerepelni a Kertvárosi SE színeiben. Hosszabb távú terveim is vannak, amelyek végén egy sikeres olimpiai szereplésben bízom. Akár már 2028-ban is.
– Tökölről a XVI. kerületbe járni edzésekre, nem egyszerű dolog lehetett.
– Mivel gyakorlatilag minden nap ott edzettem, az odaút két óra volt, a visszautazást edzőm Iváncsics Géza bácsi intézte, aki mindig értem jött. A hosszú utazások ideje alatt leginkább tanulok vagy telefonálgatgok. A Csepelen működő, sporttagozatos Baptista Gimnázium tanulója vagyok.
A 2022-es, sikeres év 2023-ban is folytatódott?
– Idén nem voltam bevethető, mert megoperálták a jobb vállamat és ezért közel egy fél évig nem versenyezhettem. Az első, komolyabb eredményem a Tokióban a hét végén megszerzett szumo vb-bronzérem.
– A gimnázium, a birkózás, meg a hosszú utazások mellett mire marad még ideje?
– Nagyon szeretek horgászni, de erre a passziómra legfeljebb havonta egy-két alkalommal tudok időt szakítani. Több helyen is megfordulok, így Dunavarsányban és a környéken működő számos magán horgásztó is választási lehetőséget kínál. Messzebbre is eljutok olykor, Tiszakécskén például családi lehetőségünk is van a horgászásra.
– A most lezajlott vb-re miként gondol vissza?
– A brazil sráctól kikaptam, de ha az európai bíró elengedi az első rajtot, sokkal jobb helyzetbe kerülhettem volna, s talán a döntő is megnyílt volna előttem. Az ázsiai bírók sokkal rugalmasabbak, mint az európaiak, ők bármelyikük is elengedte volna az első rajtot, amint lenn van minkét versenyző mindkét kézfeje a doion. Az európaiaknak ez nem elég, ők személy szerint akarják megadni az engedélyt a rajtra. Ami pedig általánosságban illeti a versenyeket, a japánok egyértelműen kimagaslottak a 28 ország képviselői közül. Egészen más a testalkatuk is, és ráadásul nagyon erősek is. Bizonyára sok mindent alapvetően másként csinálnak a felkészülés során is, mint a többiek.
Forrás: https://jochapress.hu/ma-18-eves-gyuricza-marcell-a-szumo-vb-magyar-bronzermese/?fbclid=IwAR3WYr0beZ3M8yxtYoPZLJz5scArYSUtrPfuXtldJEGtFl2OfbWt0cwSmjU
Elekes Enikő megszerezte Magyarország első női világbajnoki címét a Tokióban rendezett szumó-világbajnokságon
A Magyar Sumo Szakszövetség tájékoztatása szerint a KSC 19 éves sportolója vasárnap a női 65 kilósok elődöntőjében lengyel riválisát könnyedén felülmúlva jutott be a fináléba, melyben kisebb meglepetésre tajvani szumóssal kellett megküzdenie az aranyéremért.
Elekes folytatta idei remek sorozatát és az U20-as birkózó Európa-bajnoki, illetve vb-cím mellé szumó arannyal bővítette az éremkollekcióját. A férfiaknál a 85 kilós Buzás Patrik, míg a női 73 kilogrammban Baljer Roxána az ötödik helyen végzett. Szombaton a junioroknál a férfi 100 kilogrammos kategóriában Gyuricza Marcell bronzérmes lett. A program zárásaként a Molnár Tamás, Végh Artúr, Pap Arnold összeállítású férfi csapat legyőzte a briteket, majd vereséget szenvedett a mongolóktól.
A vigaszágon a finneket és a lengyeleket múlta felül, a bronzmérkőzésen pedig 2-1-re kikapott a georgiai válogatottól, így ötödikként zárta a világbajnokságot a japán fővárosban.
forrás: https://sportal.blikk.hu/egyeni-sportok/kuzdosportok/megvan-a-sportag-elso-magyar-noi-vilagbajnoki-cime/2023100810231925424?fbclid=IwAR1ju1tqcpmIa3PTruLdgM55llJqGe-aU3RraWAtINjv_zKLq_0iSMJ-MlI
2023. június 3-án 12. alkalommal került megrendezésre a Milano Sumo Open verseny, ahol idén 5 sumo birkózó képviselte hazánkat.
A következő eredmények születtek:
-115 kg I. helyezett Berregi Balázs
II. helyezett Szilágyi Erik
+115 kg I. helyezett Pap Arnold
III. helyezett Nemes Dávid
III. helyezett Kotricz Dávid
open I. helyezett Pap Arnold
II. helyezett Berregi Balázs
III. helyezett Szilágyi Erik
TEAM I. helyezett lett a Berregi Balázs, Pap Arnold és Szilágyi Erik alkotta magyar csapat
Szép volt Fiúk! Gratulálunk!
2023. február 4-én, Vinniben, Észtországban zajlott a Európa Kupa sorozat idei első fordulója. A magyar csapat 10 versenyzővel és egy kísérővel utazott ki Észtországba.
2 arany, 1 ezüst és 5 bronz érem mellett lett egy 4. és két 5. helyezettünk is!
A magyar versenyzők a következő eredményeket érték el:
Baljer Roxána 65 kg 5. hely
Berta Mike 70 kg 1. hely
Buzás Patrik 85 kg 2. hely
Szilágyi Erik 92 kg 1. hely, Open 3. hely
Berregi Balázs 100 kg 4. hely
Molnár Tamás 115 kg 3. hely
Kotricz Dávid 115 kg 5. hely
Végh Artúr +115 kg 3. hely
Pap Arnold +115 kg 3. hely, Open 3. hely
Gratulálunk a csapatnak!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszantartó betegség után 69 éves korában elhunyt Tar Mihály, az Érdi Spartacus SC elnöke.
Az életműdíjas mesteredzőről, Tar Mihályra egy néhány éve készített interjúval emlékezünk.
Nyugodjon békében, Misi bácsi!
„Véremmé vált a birkózás!”
Tar Mihály, az érdi birkózás megteremtője, megálmodója, kitalálója, mesteredzője, elnöke az elmúlt évtizedekben meghatározó személye lett a magyar birkózásnak és a magyar szumónak is. Nincs olyan karfiolfülű, aki ne találkozott volna vele az ország bármely szegletében, mindent megtestesítő vehemenciájával a szőnyegek környékén. Nem véletlen, hogy a Magyar Edzők Társasága elnöksége 2020-ban odaítélte neki az Életmű-díjat.
Hogyan kezdődött a kapcsolata a birkózással?
A korkülönbség tanítvány és mester között nem lehetett túl nagy.
A birkózóedzők élete nem dajkamese, nincs szabad hétvége, nincs szabad hétköznap, rengeteg az utazás az ország minden tájára a versenyek miatt. Ezt hogyan élte meg?
És ez mind a napig tart?
Az Érdi Spartacusnak van ars poeticája?
Ha ma újrakezdené, változtatna valamin?
Forrás: http://birkozoszov.hu/cikk/elhunyt-tar-mihaly-mesteredzo-2023