Lengyel Open

Lengyelországban volt a hét végén négy versenyző a Poland Openen Siedlce-ben. Erős mezőny gyűlt össze hat országból. Egyiptom, Grúzia, Ukrajna, Lengyelország, Észtország, és Magyarország küldött felnőtt versenyzőket. Utánpótlás verseny nem volt meghirdetve.

Lengyel Open2

Aranyérmes lettForgó Fruzsina a nők 65 kg-os mezőnyében, ahol Trosiuk Svitlanat, egy erős ukrán lányt győzött le nagyon taktikus kűzdelemben. Ezen a napon Fruzsi nem hagyott kétséget a felől, hogy ő a legtechnikásabb versenyző a mezőnyben.

Lengyel Open3

Líbor Dezső hosszú kihagyás után kezdett lassan edzésbe, és versenybe lendülni. Dezső rutinosan vette az első három akadályt open kategóriában, majd a Grúz ellenfele ellen jó kezdés után egy pillanatnyi kihagyást követően kilépett. A harmadik helyért hasonló apró hibát vétve veszítette el a mérkőzést, és lett 5. helyezett.

Lengyel Open1

Makai Erika betegen lépett dohiora, és veszítette el a meccsét. Jó lett volna párat kűzdenie a World Combat Games előtt, de ez most nem sikerült. Nemes Dávid taktikus birkózással lépett át két ellenfelén, majd a későbbi győztes ukrán világbajnoktól kikapott, utána a visszamérkőzés sem sikerült. Kilencedik helyen zárta a tornát 23 indulóból.