Calira hangolódva – a felkészülés egyik állomása volt a varsói Kontinentális Bajnokság

kallo es makai a 2011 es varnai vb nA Kolumbiában rendezendő Világjátékokon a magyar szumó sportot két erős hölgy, Kálló Gyöngyi és Makai Erika képviseli majd, mely 2013. július 25-én kezdődik Caliban. Mindketten részt vettek nehézsúlyban és csapatban az április 19-21-e között Varsóban lebonyolított Kontinentális Bajnokságon.

„A formaidőzítés Calira van kihegyezve, így ez most egy állomás volt. Csapatban bronzérmet szereztünk, ami miatt nem szégyenkezhetünk, egyéniben viszont egyikünknek sem jött ki a lépés. Az év főversenye számunkra a nem olimpiai sportágak világversenye lesz. Nekünk ez az olimpia” – mondta Makai Erika (Forrás: Sportime Magazin).

 

A bronzérmes varsói csapatban Kállón és Makain kívül Sárkány Vivien (+80kg) és Forgó Fruzsina (-65Kg) kapott helyet. Mindkét fiatal tehetség az U23-asok mezőnyében – saját súlycsoportjában – egyéniben bronzérmes lett.

A lányokon kívül a magyar csapat versenyzői sajnos érem és helyezés nélkül érkeztek haza a varsói versenyről.

Világjátékokról:
Magyarország először 2005-ben, Duisburgban indított egységes csapatot a Világjátékokra, amelyet mindig a nyári olimpia utáni évben rendeznek meg. A németországi játékok után 2009-ben Tajvanon, Kaohsiungban rendezték meg a viadalt, ahol Kálló Gyöngyi nehézsúly kategóriában 5., míg Makai Erika 7. lett. Idén Kolumbia harmadik legnagyobb városa, Cali lesz a házigazda, ahol bemutatkozik majd a 2017-es rendező város is. A MOB adatai szerint jelenleg 50 fős a Dél- Amerikába utazó magyar csapat. Eddig az alábbi sportágakban lesz magyar induló a július 25-én kezdődő Világjátékokon: női strandkézilabda, aerobik, siklóernyő, tájfutás, sumó, íjászat, erőemelés, ritmikus gimnasztika, táncsport, maratoni kajak-kenu és búvárúszás.