2 sportoló képviselte hazánkat az Észtországban rendezett West-Viru Open sumo versenyen

Olvassátok Szilágyi Erik beszámolóját

A versenyen 9 ország megközelítőleg 60 versenyzővel vett részt, ennek kétharmadát ukrán és a hazai észt versenyzők tették ki.

Az alacsony létszám ellenére minden ország a válogatott versenyzőivel utazott ki ezek között is az ukrán versenyzők egyes súlycsoportokban a 3.-4. számú versenyzőknek is lehetőséget biztosítottak így a verseny megőrizte az Európa kupához méltó színvonalát.

Szilágyi Erik 100 kg-ban az első meccsén elkövetett technikai hiba után a vigaszágon menetelt be a „kisdöntőbe” ahol a tavalyi 90kg-os ukrán Európa bajnokkal került szembe. Itt két nyertes mérkőzést is döntetlenre hozott ki az ukrán többségben lévő bírói gárda, a mérkőzés során több hibát is vétve. Ennek ellenére a harmadik mérkőzésen már egyértelműen sikerült győznie így bronzérmet szerzett ebben a kategóriában a tavalyi Világ és Európa bajnokok mögött.

Kotricz Dávid ezen a versenyen először próbálta ki magát +115 kg-ban . A verseny során ez nem látszott rajta, mivel a súlycsoportjában akit „kötelezően kellett” azt legyőzte, a további mérkőzésein a súlycsoport kiválóságival már nem bírt, mint a többszörös világ és Európa bajnok ukrán versenyzővel, aki a későbbi aranyérmes lett a versenyen. A hazaiak tavalyi vb bronzérmesével szoros mérkőzésen maradt alul, így 3. helyen végzett. Mindezeket figyelembe véve mérkőzésein remek teljesítményt nyújtott.

Open kategóriában mindkét magyar versenyző elindult. Szilágyi Erik a 100 kg-ban vétett hibájáért sikerült revánsot vennie és az első mérkőzésén visszaadnia az elszenvedett vereséget, nem volt ilyen szerencsés Kotricz Dávid aki az első mérkőzését követően kiesett a versenyből. A továbbiakban Szilágyi Erik az elődöntőig menetelt ahol csak a már említett ukrán világbajnok tudta megállítani. A bronzcsatában viszont egy rutinos azeri versenyzőt meglepve szerzett bronzérmet aki az idei évben ebben a kategóriában már aranyérmes volt az Érd kupán.

Összességében a két fős magyar csapat 3 bronzérmet szerezve a 6. Helyen végezett az éremtáblázaton ahol a 3. és a 4. Helyezett is csak 1 éremmel előzte meg a mieinket. 

Biztató eredmények ezek a fiatal versenyzőktől mivel sok résztvevő országgal ellentétben mindketten még mindig az utánpótlás korosztályban versenyeznek az idei évben.