Japánok hívták meg Wroclawba, a Világjátékokra Makai Erikát

Makai Erikának Európa-bajnoki címe is van. Fotó: JochaPress.hu

Idén nyáron a lengyelországi Wroclawban rendezik meg a nem olimpiai sportágak csúcstalálkozóját, a Világjátékokat, amelyre már javában készülnek a kiutazásra már kvalifikációt szereztek, illetve azok, akik még reménykednek a részvételben.

A Magyar Sumo Szakszövetség elnöke, Ancsin László érdekes hírt közölt a jochapress.hu-val. E szerint a Japánban székelő Nemzetközi Sumó Szövetség (IFS) levelet küldött a magyar szövetségnek, amelyben arról értesítenek, hogy szabad kártyával meghívják Makai Erikát  Wroclawba. Ez azt jelenti, hogy a Szolnokon élő és ott is készülő nehézsúlyú kiválóság tovább gyarapíthatja sikereinek számát.
A már 40. évében járó, postásként dolgozó és sajtkészítéssel is foglalkozó Makai Erika eddigi legnagyobb sikerét 2013-ban, a németországi Pönitzben érte el, ahol Európa-bajnok lett. Már évek óta emlegeti, hogy visszavonul, de azután mindig halasztást ad önmagának. Most éppen a japánok megtisztelő meghívása miatt nem tudja abbahagyni…
Magyarország a Nem Olimpiai Sportágak Világjátékain eddig 10 arany-, 12 ezüst- és 17 bronzérmet szerzett.
(jochapress.hu)

EB Krotoszyn

Média hírek az Európa-bajnokságról:


http://hir6.hu/cikk/120211/magyar_szumos_sikerek

http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/szumo-magyar-sikerek-az-europa-bajnoksagon-2497599

http://www.ma.hu/sport/279674/Magyar_sikerek_a_szumo_Europabajnoksagon?place=srss

http://www.demokrata.hu/hir/magyar-sikerek-szumo-europa-bajnoksagon

http://www.m4sport.hu/2016/04/25/tizenhet-ermet-szereztek-a-magyarok-a-szumo-eb-n/#

http://www.sikerado.hu/sport/2016/04/25/Magyar_sikerek_a_szumo_Europabajnoksagon

http://24.hu/sport/2016/04/25/taroltak-a-magyar-szumosok-az-europa-bajnoksagon/

http://www.mindenamisport.com/hirek/szumo-magyar-sikerek-a-szumo-europa-bajnoksagon

http://www.utanpotlassport.hu/2016/04/27/az-ermek-mit-sem-ernek-2/

http://www.hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=nem-foci-magyar-eremeso-a-szumo-eb-n

http://sportime.hu/kuzdosportok/sportdiplomaciai-sikerek-szumoban-2963

Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet sportrovatában megjelent egy cikk rólunk, még a Világjátékok előtt. Aki nem olvasta, most megteheti. Jocha Károly írta. Aki még szeretne érdekes cikkeket olvasni tőle, keresse fel a Jocha Press.hu weboldalt.