Reptérről a kórházba

Kalmár István ezüstérmes sumós hazatérve a Világjátékokról egyenesen a Sportkórház sebészeti osztályának VIP szobájában kötött ki, hogy másnap dr. Halasi Tamás főorvos megműthesse szakadt achillesz-ín szalagját.  

Kalmár érmének ezüstös csillogását nem homályosítja el sajnálatos sérülése, amivel közel két hónapos kényszerpihenőre ítéltetett.

Pozitív hozzáállásának köszönhetően már műtétje másnapján rehabilitációját szervezte a Túrkevei VSE- EHÖK SE Szeged 33 éves versenyzője. Tervei szerint a szegedi kézilabdások gyúrója és gyógytornásza segíti majd minél gyorsabb felépülését.  

Caliban 47 ország közel másfél száz szumósa mérte össze erejét és küzdött a dohyon. A Világjátékok az olimpia utáni évben, szintén négyévente kerül megrendezésre a nem olimpiai sportágak részt vevői számára. 2013-ban Kolumbia 3. legnagyobb város, Cali ad otthont a 100 ország 36 meghívott sportágának közel háromezer sportolója küzdelmeinek.

A magyar sumósok 6 fővel képviselték hazánkat a Világjátékokon, akik közül a sérült ezüstérmes Kalmár Istvánon kívül, Rovnyai János a női válogatott edzője és Szakály László bíró, a csapat vezetője együtt szorong a kis sportkórházi szobában a szövetség elnökével, dr. Ancsin Lászlóval, hogy a frissen műtött hogyléte felől érdeklődjenek.

 

 

István kis nosztalgiával és fájó mosollyal eleveníti fel a sérülése előtti pillanatokat. „ A brazillal megismétlődött a tavalyi vb bronzmeccsem, akitől akkor kikaptam és 5. lettem a vébén. Most viszont sikerült visszavágnom és ezüstérem lett a jutalmam. Az ukrán ellenfelet is legyőzve meneteltem egészen az elődöntőig. Ott a mongol Ocsirkhu Usukhbayart is legyőztem, majd a döntőre készülve éreztem egy éles fájdalmat ballábamban, azonnal tudtam nagy a baj.” – mondta kórházi ágyán begipszelt lábát mutatva Kalmár. Súlycsoportjában, a 115 kg-ok között nem talált legyőzőre Caliban, három ellenfelét legyőzve, veretlenül állhatott a dobogó második fokára. 

„Titkon reméltem, hogy éremmel tér haza sumó válogatottunk Caliból. Igaz a lányokra számítottam, hiszen szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy István indulhat a Világjátékokon és azonnal egy ezüstéremmel hálálta meg a bizalmat. Ez fantasztikus siker, büszkék vagyunk rá! Sajnálatos ez a sérülés, de bízunk benne, hogy őszre rendbe jön és el tud indulni a Küzdősportok Világjátékán (II. Combat Games) Szentpéterváron” – mondta a szövetség elnöke, Ancsin László a kórházi ágy mellett állva.

Végül Istvánt kérdeztem műtétjéről és gyógyulásának esélyeiről. „ Halasi Tamás főorvos úr szerint jól sikerült a műtét. Hétfő este a reptérről egyenesen a Sportkórház sebészeti osztályára hoztak saját kocsijukkal. Dobos doktor, a küldöttség orvosa még Caliból szervezte le a műtétet, így kedden délben Halasi főorvos úr meg is műtött. Az éjszakai fájdalmakat és a nappali meleget leszámítva jól vagyok. Hathetes fekvőgipsz, majd járó csizma vár rám, amivel már a gyógytorna és egy kis mozgás is minden napjaim részévé válhat majd, hogy mielőbb újra a régi legyek és készülhessek Szentpétervárra, a Combat Games küzdelmeire.

Büszke vagyok, hogy a magyar csapat első érmét én szereztem meg, és Székely Lilla búvárúszó aranyérmén kívül eddig mi vagyunk csak érmesek. Makai Erika két 5. helyének köszönhetően a sumó előkelő helyet foglal el, gondolom a magyar csapat érem-és pontszerző táblázatán is. Mindent megteszek a mielőbbi gyógyulásom érdekében, hamarosan elkezdem a gyógytornát is, de ha a héten haza megyek, a családommal, barátaimmal ünnepelni csak ezután fogok, hiszen a reptérről rögtön a Sportkórházba hoztak – osztotta meg velünk jövőbeli terveit István.

Teljes gyógyulást és sikeres felkészülést kívánunk a sumó társadalom és sportszerető közönsége nevében is.

 

 

A magyar szumósok eredményei:

 

A női nehézsúlyúaknál (85 kg), Makai Erika közel volt az éremhez. Sikerrel vette az első akadályt, s legyőzte a tajwani Cheng Chiu-Jung-t. A negyeddöntőben  a japán Yachi Asumi sem okozott gondot a magyar szumósnak, de ezután a súlycsoport későbbi győztese, az orosz Zhigalova Anna állta az útját. A vigaszág elődöntőjében a mongol Khishigdorj Sunjidmaaonnal sem bírt, és az 5. helyen fejezte be a versenyt. Open kategóriában megismételte korábbi helyezését, így két 5. helyével értékes pontokat szerezve a csapatnak fejezte be a játékokat.

Ugyanebben a súlycsoportban Kálló Gyöngyi a holland Harteveld Francisca Lambertha Catharinatól szenvedett vereséget az első fordulóban. Mentálisan nem sikerült rákészülni ellenfelére, ezzel régi harcosunk számára itt végetért a Világjátékok. Bizonyíthat még Gyöngyi ősszel a II. Küzdősportok Világjátékán, Szentpéterváron, ahol is visszavághat legyőzőjének is.

Forgó Fruzsina újoncként, a 65 kg-os súlycsoportban először vereséget szenvedett a súlycsoport későbbi győztesétől a japán Iwamoto Yukina-tól. Nem „bírt” a japán bírókkal, akik nem kis rokonszenvvel juttatták tovább japán sportolójukat. A vigaszág első találkozóján sem volt elegendő a bírók számára Fruzsi jó formája, impozáns szumózása a lengyel Skiba Monika Weronika-val szemben, így helyezetlenül fejezte be a viadalt.

 

info@sumo.hu